Aggyisten! Virrad. Már túl vagyunk a kávén, teán; ülök az ágyban, ölemben a gépem. Ilyenkor nézegetem át a postámat, gondolom végig a napom, közben figyelem a kinti világot. Az erkélyen etetők, itatók vannak, épp csak látni őket a kiszűrődő lámpafénynél, kissé távolabb fölsejlik a két nyírfa törzse. Az ágaikat nem is látni, olyan vékonyak, sárga levélruhájukat is lerázták már magukról, csak a rajtuk sorakozó szemek figyelik a világot. Várják a fényt, a virradatot. Ahogy telik az idő, egyre többet lehet látni belőlük, és ahogy nézem, felidéződnek a hajnalaim, a reggeleim.
Bagoly vagyok, de kakas ? is.( Vagy inkább tyúk? 
Vagy inkább pacsirta? ) Későn fekszem, reggel pedig korán, magamtól ébredek. Néha nagyon is korán. Ez akkor volt ? zavaró, amikor nem otthon aludtam. Ha csöndben ki lehetett osonni a többiek mellől, akkor semmi gond, kiosontam, lefőztem a kávét/ teát, összefogdostam az ébredező legyeket. Az volt a kínosabb, ha nem tudtam kimenni, mert akkor csak feküdtem, és hallgattam a szuszogást, forgolódást. Vártam. Vártam, hogy más is fölébredjen, hogy elkezdődjön a nap. Elég kínos reggelek voltak.
Ott kellett csöndben, mozdulatlanul feküdnöm, miközben kint megindult az élet. Mennyi minden történt/ történik ezeken a reggeleken! Lassan kibomlik a szürkeségből a világ. Kel föl a nap, a lapos fények fölragyogtatják a harmatcseppeket, látni lehet, hogy száll föl az éjszakai pára a tóról vagy a rétről. Volt, hogy hazafelé baktató rókát, surranó macskát is megleshettem, ébredező madarakat, röppenő harkályt, a dermedtségből éledező szöcskét. És ahogy a nap egyre följebb hág az égen, egyre melegebb, egyre virgoncabb lesz minden. Ha ilyenkor kint ülsz egy teraszon vagy egy nyitott ablaknál, érzed, milyen „harapni friss a levegő”, hogyan telik meg a tüdőd az ébredő illatokkal, szemed a látvánnyal, lelked a … Ősszel az előbújó sárguló levelek varázsolnak el, télen a fák formája, kopasz ágaik izgalmas rajzolata, és ha van köd, annak rejtelmei, a belőle kibukkanó… valóság.
És ilyenkor reggelente óhatatlanul azok jutnak eszembe, akik szenvednek, akiknek az éjszaka nem nyugalmat, pihenést, hanem fájdalmat, magára-maradottságot hoz, akik csak bámulnak a sötétbe, és várják a reggelt, hogy a fények, az élet zaja, a mozgás végre elterelje a figyelmüket minderről; hogy megfeledkezhessenek fájdalomról, egyedüllétről, kísértő gondolatokról…
Közben jócskán kivilágosodott; már a kölyök ködöt is felszívta a nap, itt vannak a kosztosaim is, és Amacska is megjött. Kezdődik …
Jó napot kívánok.