Aggyisten! Hogy mi jár a fejemben?! „… számtalan szebbnél szebb gondolat…” De leginkább Ézsau.
Ézsau részletei…” A bibliai Teremtés könyve szerint Ézsau volt az idősebb testvér, de elsőszülöttségi jogát a hagyomány szerint egy tál lencséért eladta öccsének, Jákobnak, aki később, csellel, az elsőszülöttségi joggal járó apai áldást is megszerezte apjuktól. „
Aggyisten! 600 éve, ahogy Anyu elmesélte, amikor jelentkeztek a szülési fájások, a decsi bábaasszony egy szekeret párnázott ki jól megtömött dunyhákkal, és a rázkódástól kímélendő, oda fektette be őt. (Sz. szerint nem nagy sikerrel…) A könnyű járású „hintó” hivatalos úton volt, hisz az aratás-cséplés idején szükség volt rá. Így maradt a szekér, és így szekereztek be a tűző napon Szekszárdra, a kórházba.
600 éve részletei…Aggyisten! Hadd mondjam el röviden: Mohácson nőttem föl, akkor még nem volt ekkora idegenforgalmi látványosság a busójárás, mi is aktív résztvevői voltunk, nem kellett attól tartani, hogy eltapos a tömeg.
A sokacok ünnepe volt, és onnan, a sokacok által lakott városrészből, a Sokac Olvasókör környékéről indultak a busók, Hatalmas kereplőkkel, tamburazenével járták a várost. Mi, gyerekek, vihorászva kísértük őket, élveztük, ahogy időnként leállva meg-meghúzták a magukkal vitt butykost, derékon kapták az akkor még időnként népviseletben járó, az ünnep tiszteletére beöltözött menyecskéket. A busók kísérői a jankelék voltak, akiket mi ” jamkele grí, kell-e nokedli.. ” szöveggel bosszantottunk. A jankelék „ördögfiak” voltak rongyos, szedett- vedett ruhában, kikormozott arccal, ócska harisnyába tömködött szalmával/ rongyokkal püföltek bennünket, rohantak utánunk. A harisnyában még hamu, fűrészpor, néha korom, kisebb kődarab is volt, és leginkább az asszonyokat, kamaszodó lányokat vették célba. Mi persze visongva menekültünk előlük. Annak, akit nem kergettek meg, kissé ciki volt, mert azt jelentette, hogy nem nézték „nőnek”. ( Most tudtam meg, hogy: ” A busójárás ezen szereplői a városban 1890 körül élő Jankele Grün nevű zsidóról kapták a nevüket, aki zsákokból árult használt ruhát. A gyerekek csúfolódtak vele, amit ő úgy torolt meg, hogy hozzájuk vágta …”) A Széchényi térre vonultak, ott egy nagy tüzet raktak, táncoltak, ittak… Mi meg néztük őket. A zene, a fürge , táncra késztető ritmus mindenkit megmozgatott, ráadásul a kóló meglehetősen egyszerű lépésekből áll, tenyérnyi helyen is lehet táncolni, így aztán mindenki ropta… Arra, hogy lementek a Dunára, csónakba ültek, nem emlékszem.
Meg is lehet tanulni!
( Hadd dicsekedjek: az Eperjesi Matyi bácsi vezette sokac köri gyermekzenekarnak jó darabig én is tagja voltam… )
Csak ezt akartam hirtelenjében elmondani…
Galéria
Aggyisten! Azért ez az idei karácsony más volt, mint a tavalyi. Nem minősítem, de más… A tavalyit látványos fulladásos rohamaim miatt elhalasztottuk, ezt viszont félkézzel csináltam végig. Pontosabban másfél kézzel. December elején fenékre ültem a konyhában, és eltört az orsócsontom, így aztán kaptam egy csinos gipsz sínt a bal kezemre. Hatásosnak bizonyult – vagy csak a közelgő ünnep miatt voltak ilyen kedvesek az emberek, nem tudom, – de tény, hogy mindenki le akart ültetni. (Neem, nem jogerősen. 
) Elsőszülött gyermekem pikírt megjegyzése szerint… de inkább nem idézem. A felülvizsgálaton az orvos közölte, hogy az idén bizony nem tudok bejglit sütni… „Eddig sem tudtam… „
Na, szóval ilyen előzmények után tört ki nálunk a karácsony. Csendesen, a megszokott menetrendben jöttek-mentek a vendégek: gyerekek, felnőttek egyaránt; csendes beszélgetéssel, némi eszegetéssel, ajándékcserével teltek napjaink.
A legjobb az egészben a beszélgetés. Aktualitásokról, kül-és belpolitikáról: a kül-ső: távolabb élő rokonokról, ismerősökről, bel-sőkról: hogyan is vagyunk? Hogy vagyunk? No meg történelemről: „amikor én még kis srác voltam… ” , meg némi „bezzeg az én időmben”, régi családi pletykákról. Aztán volt futurológia: mi leszel, ha nagy leszel? Volt kultúrprogram: a Bánffy családról, a Karinthyakról, Fa Nándorról, Vámos vendégeiről, Polcz Alainékról stb. a kapott-adott könyvek kapcsán elhangzó rövid esszék formájában, de volt természettudományos vonulat is: kitekintés a madáretetés ürügyén, Zs. mikroszkópja jóvoltából pedig betekinthettünk az akvárium vizének faunájába. ( Ugye millen todományosan fogalmazok!? ) Aztán a sport is megkapta a magáét: lehetett a szőnyegen törökülésben ülni, ismerkedni a tájfutás 40 éve kiadott szabályzatával; lehetett örömködni (vagy udvariasan mosolyogni) a gumikötélnek, fitneszhengernek… Az esztétikai élvezetek sem maradtak el: szép könyvek, képek…
Hát így telt… Jó volt. Jó volt az együttlét, a beszélgetések, a falatozgatások, hogy adtunk és kaptunk. Egymásból egy-egy morzsányit…
És most törhetem a fejem, hogy jövő karácsonyra mimet törjem…
