Aggyisten! Nem tudom, olvastátok-e az alanti cikket. Én igen. Meglehetősen mellbevágó, engem azért is érintett erősebben, mert a közelmúltban kellett két háztartást-lakást fölszámolnunk. Az egyik egy családi ház, utolsó lakója – ha nem ide születik – ebben a mai világban divatos designer/stylist lehetett volna. Fantasztikus érzéke volt az öltöztetéshez.
Rád nézett, és már ott volt a fejében megújult öltözetű egyéniséged. Kisvárosiként is mert vagány, újító lenni. De… Nem ide kellett volna születnie! Így megvalósulatlan álmai megvalósítatlan embrióinak százait hagyta maga után. Turkálókban vásárolt, mosott, szétbontott, kiegészítőkkel együtt összekészített ruhák százai maradtak utána. Harmonikus vagy meghökkentő összeállítások, átszabva, átválogatva… A „kukába” kerültek a 20-30 kabáttal, 40 cipővel, 100 blúzzal, kalappal, sapkával együtt
És Keresztmama jutott eszembe, akit azért szerettek hajdani kuncsaftjai, mert úgy tudta átszabni, átalakítani. kombinálni a régebbi, divatjamúlt ruháikat, hogy még a legjobb „barátnőik” sem jöttek rá, hogy ez valójában egy 600 éves, főnixként újjáéledt darab. Divatszalonja volt Győrben. Sokáig mesének hittem, de aztán ahogy összeálltak a gyerekkori emlékeim, rájöttem, hogy nem mese. Már Harasztin lakott, amikor a hajdani kuncsaftjai kivonatoztak hozzá, vagy mi mentünk be az Andrássy úti palotácskák valamelyikébe próbálni, vagy vittük a kész ruhát. Szobalány-rokon nyitott ajtót, bóbitája ugyan nem volt, de… Finom, békebeli szövetek, kosztümök, ruhák kerültek elő valahonnan, és most is Keresztmama dolga volt, hogy az ügyvéd/doktor úr édesanyját decensen divatos ruhába öltöztesse. Mert textil sem mehetett szemétbe. Ahogy évszázadokon át, lehettek bármilyen jómódúak, nagyon ritkán dobálták ki divatjamúlt gönceiket. Ha jól tudom, a szoknyák betétei, a cserélhető ujjak, a mellények mind mind régi, megunt ruhák újjáalakításai voltak. Aztán a kifordított kabátok, a lecserélt kézelők, cserélhető gallérok világa is arról tanúskodtak, hogy takarékoskodtak az anyaggal. Ha netán régi újságokat néztek, láthatjátok a hirdetéseket. Hajdanán.
Manapság?! Pedig – ha jól látom – most szabadon öltözködhetsz. Mindenféle, egyéniségedhez illő göncöt felvehetsz. Nem úgy, mint hajdan, 500 éve. Akkor ha a Lollobrigida alkat volt a divat (gömbölyű cici-gömbölyű popsi), akkor akár – a gömbölyűséget pótlandó – abroncs is került a szoknyába, gumi öv a derékra, csónak kivágású blúz volt a divat, én meg pl., akinek ez nem volt előnyös roppant rosszul éreztem magam, mert a kisvárosi divat ezt várta el tőlem is. Ha pénzed volt is, mást nem is nagyon lehetett kapni sem fazonban, sem színben. Így aztán az én Angliából kapott „előremutató” ruháim maradtak a szekrényben. Csak akkor mertem felvenni, amikor Pécsre ill. Pestre költöztem. Ezen a képen egyetemista vagyok, ez a ruha a maga rozsdásvörös-zöld színével, fazonjával kb. 5 évet hevert. ((Később már nem is érdekelt különösebben a divat, akkor már tudtam, nem a divatosságom miatt értékelnek, hanem… Ha meg nem, akkor…))
De tényleg: szabadon lehet öltözködni?
Mit gondoltok?
Azért még lenne mit mondanom…
És nektek???