Aggyisten! Az úgy kezdődött, hogy Sz. 3 éve kénytelen volt egyedül elmenni Dunaszentmiklósra nyaralni. Beleszeretett ebbe a kicsi faluba, a hozzá nőtt üdülőfaluba, úgyhogy most újra ott töltöttünk egy hetet A csendes, barátságos település -svábságát őrző 500 főnyi lakosságával -Tatától pár kilométerre, a Gerecse északnyugati részén, egy völgyben fekszik; a meglehetősen nagy üdülőtelepet pedig úgy ültették a domboldalba, hogy a lábai elé heveredjen a völgy a falu házaival, hogy megunhatatlan látványt kínáljon a hegy szőlőkkel, présházakkal tarkított oldala, az erdő tövéig felkúszó legelő. Mi úgy használtuk ki a lehetőséget, hogy gyereket, unokát vittünk magunkkal.
Tavaly átruccantunk Dunaalmásra tisztelegni Csokonai Lillájának és Petri Györgynek sírja előtt; megnéztük a helyi falumúzeumot; voltunk egy német misén és a közeli arborétumban. Most a pacsálásra helyeztük a hangsúlyt, jócskán kihasználva üdülőfalu kínálta vizeket. Az unokák alaposan ki is használták a lehetőséget; a benti medencét a maga masszírozó, sodró-áramló, pezsgő programjaival, a kintit
jó hosszú, magasról lezúduló csúszdájával. Pihenésnek meg ott volt a hatalmas terasz, ahová- mint tavaly, csak ki kellett ülni és … bámulni, nézelődni. Nézni a simogatnivaló tájat, a napkeltét; hallgatni a fiókáikat etető fecskéket, keresgélni a bugyborgó hangot hallatva vadászó gyurgyalagokat, az időnkénti tehénbőgést, szamárordítást.(Egyedül az nem tetszik, hogy a gyönyörű, csillagos eget nem lehet látni, annyira kivilágították az üdülőfalut.)
De hogy ne maradjunk kultúrprogram nélkül, felkerekedtünk, újra elmentünk némi borocskát venni a haló poraiból fölébresztett neszmélyi borvidék borászatához (Hiltop), fölmentünk a tenyérnyi szálló melletti kilátóra, gyönyörködtünk a Dunában, amely most gyűjt erőt ahhoz, hogy átvágja a Duna-kanyart. Aztán irány Neszmély, az egyik Duna öböl, ahol hajómúzeum működik… De erről majd holnap.
Galéria
