Aggyisten! Az úgy volt, hogy repülő, autóbusz helyett a vonat mellett döntöttünk. Valamikor fél 5 körül be is vackoltuk magunkat a fülkébe, és arra számítottunk, hogy magunk maradunk; mert előszezon van. A fülke hármunknak még kényelmes, de ha hatan lennénk, akkor bizony szoronghatnánk a meglehetősen hosszú úton. Előszezon lévén a valódi gyors még nem közlekedik, így aztán végigmentünk a Balaton partján, szembesültünk a pár nappal azelőtti vihar pusztításaival; kaptunk egy kis ízelítőt vízből, vitorlásból… Aztán besötétedett, mi meg csak robogtunk, meg-megálltunk, ismeretlen nevű települések nevét olvastuk. Egy darabig tartottuk magunkat, aztán ki jobbra, ki balra dőlve szundikált. Én nem nagyon tudok aludni, izgat a táj, az elsuhanó, de amikor az ember csak föl-fölvillanó fényeket lát, akkor… Néha olyan érzésem volt, talán túlzás volt így vállalkozni az útra, de aztán eljött a hajnal, a hajnalnak az a pillanata, amikor már láttuk, hol robogunk. Feledhetetlen volt! A karszt szürkés sziklái, a morcos hegyek, rajtuk – már ahol voltak- fenyvesek, völgyek, és… Ott a tenger!- ujjongtam. De nem a tenger volt, hanem a völgyekben úszó köd. Fantasztikus látvány! Minden álom, minden fáradtság kiment a szemünkből, csak bámultuk és fényképeztük a látványt. És az a levegő! A kicsit csípős, nedves szél! Aztán ahogy egyre feljebb ment a nap, úgy világosodott meg a táj; a vörös sziklák, a megmunkált földekről összeszedett kövekből emelt derékig érő „kerítések” , a terméskő házacskák, az egyre laposodó tetők… És óhatatlanul eszembe jutott, mint már annyiszor, az itthoni zsíros földek látványa…
Aztán végre valóban ott volt a Tenger! Beértünk Splitbe. Meglehetősen jelentéktelen pályaudvar, de ha az épületből kilépsz, az út túloldalán ott a tenger. A kikötő a maga, már kora reggel is nyüzsgő életével. Hajók, hajócskák, kompok, katamaránok ringatóznak a vízen, autók sora próbál eljutni innen oda és onnan ide. Isteni friss, megújító levegő, elfújt fáradtság… Aztán némi várakozás a csomagmegőrző nyitására, egy kis reggeli, és irány Split fölfedezése.
Split: görögök majd rómaiak lakták; annyira lakták, hogy Diocletianus 293-ban egy 38700 négyzetméteres palotát is építtetett magának, ide is vonult vissza… Aztán jött népvándorlás, a környék lakói ide, a palota falai közé menekültek, és ha már itt voltak, elkezdték kialakítani a maguk életterét. Részint a palota köveiből, részint a környék kőbányáiból a palota falai közé beszuszakoltak egy mai napig élő, eleven városkát szűk, kanyargó utcácskákkal, tenyérnyi terekkel, rengeteg turistával (de ezt akkor még nem tudták).. Templomot is építettek, jelezvén, hogy legyőzték a pogány szellemet.
Folytassam?
Galéria
