Aggyisten! Jelsánál hagytam abba. Fájó szívvel búcsúztunk, mert most kezdődött volna „a Havaj!!!”, a meleg, amikor bemehettünk volna egy kicsit a sós vízbe, de… „a vonat nem vár”. Igaz, a szigetről (Hvar) először is el is kell jutnunk Splitbe. Tehát komp. Ellenőriztük a mentőcsónakot (megvannak), és a tágas, sima „úton” beértünk a spliti kikötőbe. Ott egy kis nézelődés, és azon tanakodtunk, ez a lábát mélán lógató kisöreg damiljára akasztott horgával vajh’ fog- e valamit. Aztán csavargás, búcsúlátogatás Diocletianus palotájában; most a majd 500 évig betemetett „földszinti” boltívek alatt mentünk be. Jó nagy tömeg volt! Zeneszó „Marica duso, Marica srce …” Megdobbant a szívem: ezt annak idején én is játszottam a Sokac Kör zenekarában; irány a hang után… A „kupola” alatt ott volt a tamburásból, gitárból, harmonikásból álló zenekar, és vidáman énekelt…
De „a vonat nem vár…”. Éjszakai utazás, újra a zágrábi vasútállomás. Csomagmegőrző, irány a város. Királyi fogadtatásban volt részünk, maga Tomiszláv várt. Igaz, a magas lóról nem volt hajlandó leszállni, de azért kedves tőle, hogy… Nem?! 
Villamos, a Főtérnél leszállás, egy aggyisten Jellasicsnak, majd indulás „hegynek” fel. Hatalmas tér, a közepén Szentháromság szobor (pestisoszlop), aztán a körbástya, a Székesegyház. Gyönyörűek az ablakai, és izgalmas írás a falon. Mi lehet? mellette egy múzeum (kihagyjuk); irány tovább!! Újra a bástya, tetők… Letértünk a nagy, széles útról, és elindultunk a lejtőn. Balról templom, zárda, a túloldalon meg – én csak kanonoksornak neveztem – épületek. Harmincas évekbeliek meg régiek, és már itt is a piac. Szombat van. Van itt minden, mi szem-szájnak kellemes; eper, barack, cseresznye… Virágok tömkelege… És halpiac. Legalább 50 féle hal a feldolgozottság különféle stádiumában; polipok, tintahalak (őket sajnáltam legjobban), de a csodaszép kagylók kitárulkoztak, és megmutatták, milyenek is valójában. Utcai zenész – Bachot, Vivaldit játszik – aztán a Jellasics tér. Ott is van; lovon, mi máson. de most nem Magyarország felé döf a kardjával, hanem… (nem tudom, merre). Tombol a turizmus – és a meleg –; rengeteg az ember. Népviseletben, különféle korok divatjaiban; rengeteg a család, mert most van a „Menet az életért”, de krisnások, sportolók és másféle lézengők is sétálgatnak, vonulgatnak a hatalmas téren. Megjelenik a verklis hölgy is, de a műsorát már nem várjuk meg… Bepillantunk az egyik, pestihez hasonló utcába, és megyünk, mert „a vonat nem vár..”
Szép volt. Jó volt… Jó lenne visszatérni, de…
De búcsúzóul azért csak a jelsai öböl látványát visszük magunkkal…
Elég lesz, Koncz Péter?!
Galéria
