Aggyisten! Lopott tollakkal ékeskedek, mint látjátok, Halpern Bálint képével. Egy függőcinege szemléli a világot -vagy a fotóst- fészke bejáratánál. Nem véletlenül loptam/ választottam ezt a képet (köszönet érte Halpern Bálintnak), hanem azért, mert a 2023-as „Az év madará”-ra mostanság lehet szavazni az MME honlapján. Én szavaztam.
Reggel hallottam a rádióban, hogy mindhárom jelölt a nádas madara. Nem véletlen, hisz -sok más mellett- az ő élőhelyük is veszélyben van. Azt már 600 éve tudom, nem magamtól, de ki is lehet logikázni, hogy a nádasoknak mekkora a szerepe. „Legfontosabb” a víz szűrése: ezt a Kis-Balaton megléte is igazolja a Zala torkolatánál. Ti is ismeritek ennek a vidéknek gazdagságát, megismerhettétek titkait, mert a itt nyaralt Gyula azaz Tutajos Matula bácsi védőszárnyai alatt.
A Hanság lecsapolása ott a Győri-medencében sem bizonyult nyerő ötletnek. Annak idején a KISz építőtáborosai lelkesen csapolták azt is egészen addig, amíg rá nem jöttek, hogy az egésznek nagyobb a kára, mint a haszna, és a Balaton vize is megsínylette a lecsapolás, szabályozás kísérleteit. Pedig ők, és a korabeli szakemberek nem is hajókikötőket, flancos strandokat és egyebeket akartak építeni a nádasok területén, hanem termőföldet szerettek volna nyerni. Hogy finoman fogalmazzak, nem a legszerencsésebb megoldás.
Na szóval én a 3 jelölt közül őt, a függőcinegét választottam. Hogy miért? Hááát… A fészke miatt… is.
„Lássuk most már az ilyen remeket. A legmesteribb alkotás a függő-czinege fészke – II. kép. A picziny madárka tarka; csőröcskéje árszerű és evvel építi meg a párocska nem is egészen két hét alatt ezt a meleg madárotthont, mely egy fűz lehajló ágára van finom háncscsal erősen odakötve és a nyár, a fűz, a gyékénybuzogány és a bogáncs finom gyapjából, röpülő, bolyhos magvából gondosan megszőve, kirakva; oly tökéletesen, puhán és tartósan, hogy nincs kalapos, a ki igy eltalálná. Ez a fészek zacskóalakú; vékonyabb végén bebúvóval, mely néha csöves alakú is. A fészek mindég a viz fölött, szabadon függöget, úgy, hogy a szellő lágyan ringatja; de a szél, a vihar bezzeg csapdossa is; – se baj, a hajlékony ág enged, se tojás, se poronty ki nem hullhat!
Ez a kis remeklés oly tömött és oly meleg, hogy a dunamenti füzeseket búvó ráczság buzgón szedegeti, felhasogatja, hogy tél idején melegítő kapczának használhassa kis gyerekének lábára. A fészek belső csészéjébe rakja le a tojóka öt vagy hét fehér, szinte csak babszem nagyságú tojását, a melyből az anyaszeretet melege tizenhárom nap alatt költi ki a meztelen, vaksi, tehetetlen porontyocskákat, hogy aztán csodálatosan rövid idő alatt anyányivá felápolgassa.”
Naná, hogy Herman Ottó! Hát nem gyönyörű, ahogy írja?!
És… mert néha, amikor átázott cipőm, fázó lábam abbahagyatta velem a szánkózást, hógolyózást, akkor elképzeltem, milyen jó is lehet az a bizonyos ” függő-czinege” fészek.