Aggyisten! A hétvégét Bükkzsércen töltöttük. Nem kérdem, tudjátok-e, merre van, mert a neve megmondja. DE arról már nem árulkodik a név, hogy milyen varázslatos hely, de a fogadásodra összegyűlt 7 vezér+ Árpád apánkról sem mond semmit 
A Cseresnyés-ér „völgyébe” húzódott faluban nem tudsz 50 métert menni úgy, hogy ne hegynek föl vagy ne lejtmenetben baktatnál. A „főutca” egyik oldalán pedig a házakhoz csak hidakon lehet bejutni. A szépen karbantartott patakocska most alig mutatja magát. Bezzeg egy-egy nagyobb eső után! „Hozzászoktunk mi már. Tudjuk, mit kell csinálni!” – mosolyognak naiv kérdésemen az asszonyok. Gondozott, módos porták, barátságos emberek, hízelkedő cicák, harapni friss levegő. Ha régi házakat akarsz látni, föl kell menned a hegyoldalba, ott, a templomok környékén még van egy pár fehérfalu, tornácos, muskátlis… Aztán van egy, a kistérségi rendezvényeket is kiszolgáló fenyves-ligetes terület játszótérrel, kemencékkel, szabadtéri színpaddal, rendezvényházzal és… kilátóval! Itt vált előttem igazán plasztikussá a falu képe, innen láttam, milyen varázslatos világ.
Bizony alaposan elfáradtam, mire mindezeket végigjártam, végigfényképeztem; hisz mostanában nem szoktam én ekkora lejtőkhöz, emelkedőkhöz…
Még szerencse, hogy igazából velneszezni (csakazértis!! így írom) voltunk, így hát volt alkalmam/ alkalmunk kipihenni magunkat. A Fekete Kos-ban voltunk, amit az új tulaj most nyitott újra. Barátságos, emberszabású szállás, kedves fogadtatás; nyugalom, csend, jó kaja…figyelnek ránk, segítenek. Mi kell még az embernek?! Pacsálni is lehet meg kicsit kondizni… ha van még erőd. Vacsora az étteremben, pontosabban a tornácán; jó kis nagyfröccs, mellette szalvéta. És hogy ne fújja el a szél, behúzva a villa fogai közé. Zseniális ötlet. D., a fiatal pincérfiú ötlötte ki. Ő és a barátja, A., no és Niki! lesték az óhajainkat.
Jó volt, kedves, tanulságos, szívmelengető volt ez a hétvége!
Remélem, a képeim valamit visszaadnak ebből a hangulatból.
Galéria
