Virág

Aggyisten! Mit mondjak erről a virágról… Mit is? Azon a karsztoson él sok-sok társával együtt, ahol annak idején, 600 éve a Peca tó partjánál nyaraltunk. Egy kis műhelykocsit burkolt be, épiitett körbe Papa, Kistesóm édesapja, az udvaron nyomós kút adta a vizet, mi meg a 3-4 gyerekkel nyaraltunk. Egytálételeket főztünk, ha nem volt ott ” a Mama”, ha ő főzött, a semmiből is csodát varázsolt. (Babjakit azóta sem ettem, pedig… ) Végtelenek voltak a napok. Reggel sárgarigó szóra ébredtünk ( már aki), én megfogtam az összes ébredő legyet, és vártam… Mire is? Nem tudom. De ott is jó volt üldögélni. A nap melegiitette föl a mosogató és a mosdóvizet, miig vártunk, kiültünk a veranda kövére, és ettük a meggyet, köpködtük a magját. Ebből lett a köpködősor gyümölcsöse, jó kis meggylekvárok sikeredtek belőle. A fiúk lementek a Bentára pecázni, az apró halakat Mama pillanatok alatt ropogósra sütötte… Mi meg a tyúkok kapirgáltunk, irtottuk a tarackot, esténként meglocsoltuk a veteményest. Tücsökcirpelésben, lámpafényben kártyáztunk egy kicsit, beszélgettünk… Viharban sem féltünk, mert a műhelykocsi fémből volt, megvédett bennünket. De az ott lakók, nyaralók is barátságosak voltak, meg-megálltak egy-két szóra…

Virágzott a szalmavirág, a „kékike” (vad len), a pipacsok, az árvalányhaj. Péter kakukkfiókát etető nádiposzátát? talált „nekünk” . A sárgarigók a fejünk fölött kergetőztek, és végtelen hosszú volt a nyár.

Kétszakos

Aggyisten! Köszönet, Függönylebbentő! Szelíd barikák az égen, kissé elmélázó hangulat (még mindig nem köszöntöttem fel a kishúgom) vagy inkább lustaság? Nem is tudom… Hallgattam a rádiót, ahol épp azt zengedezték el, h. végre visszatérhet a kétszakos tanári képzés, kapnak ösztöndíjat, ha pályáznak, pénzük is lesz… és elgondolkodtam… Ki tanulhatott tovább annak idején? Mindenki? Vagy mégsem… Milyen is volt?

Kétszakos részletei…

Barátság

Aggyisten! Mit is adjon? Erőt? Egészséget? Szerencsét? Pénzt? Nyugalmat? Adrenalint? Szeretetet? A csillagok szerencsés együttállását? Békességet? Jó időt? Napfényt? Nem lesz ez egy kicsit sok így együtt?

Nahát! Csak érdemes volt várni! Köszönöm, Függönylebbentő!!! Már dereng! A kedvünk is jobb! Nem lehet véletlen, h. a sarkkörön túli munkákért kiemelt pénzeket adnak! Mi nyáron voltunk Lappföldön, egy darabig izgalmas volt, élveztem az éjféli napsütést, de alkonyat híján sosem tudtuk eldönteni, mikor is térjünk nyugovóra… (Óh, be szépen mondtam, ugye?!)

Barátság… Mert az jutott eszembe. Annak idején A. J. volt a barátnőm. Mindig az ő könyveiből tanultam (emlékeztek a használt könyveinkre?!), egy évvel idősebb volt nálam. Nagyon kedves, szelíd, komoly lány volt, és mivel 2 háznyira laktunk egymástól, állandóan együtt voltunk. Ha segítenie kellett, gyakran közösen csináltunk. Nekem ugyan más volt a hátterem, de ez nem választott el egymástól bennünket. Neki korán komoly „udvarlója” akadt, én sokfele jártam, így ritkult az együttlétünk. Volt még jó pár rövidebb- hosszabb ideig tartó barátságom/barátnőségem, de ami sokáig tartott, az a szavalás kapcsán köttetett Á.-val. Ez volt a kiindulópont. Utólag visszanézve nem is tudom, miben hasonlítottunk egymásra, h. ennyire sülve-főve együtt voltunk. Talán a közös érdeklődés, a közösen eltöltött idő, az átélt „kalandok”? „Mint a borsó meg a héja…” Még a gimi után is élt, bár már lazult, hisz én Pécsre, ő Pestre jött dolgozni.aztán az egyetem. Furcsa véletlen, h. saroknyira laktunk egymástól, de ez akkor már nem szorított a köteléken. Ő dolgozó nőként elég elfoglalt volt, aztán bepasizott, férjhez ment, el is költözött. Ráadásul az egyetemistaság engem is megváltoztatott. Rengeteg pótolnivalóm volt, tudásban is, emberi kapcsolatokban is. Végre hasonszőrűek között voltam, nem éreztem magam idegennek. És mivel úgy istenbizony sosem voltam „csajszi”, inkább a fiúkkal alakult ki baráti kapcsolatom. Rengeteget lógtam velük, asszisztáltam a filmjeiknél, moziztunk, színházba jártunk orrvérzésig, Így aztán Á.-val eltűntünk egymás életéből. Pár éve bukkant föl, Amerikában. Én megörültem neki, hosszú levelekben számoltam be az azóta eltelt életemről, ő meg csak halogatta a levelet, halogatta. Közben hazaköltözött… Kíváncsi vagyok rá. Megtalálom benne azt az embert, aki a barátom volt? Vagy barátnőm volt? Nem tudom. Majd kiderül…
Hogy mikor, nem tudom, mert nem nagyon forszírozza a találkozást. Vagy csak el van foglalva a visszajövetellel?


De találkoztam igazi barátokkal is. Lányokkal is. Hónapokig, évekig nem találkozunk, aztán ott folytatjuk és úgy, ahogy annak idején abbahagytuk. Miért lettünk barátok? Talán azért, mert nem kell magyarázkodni, talán csak a körülményeket kell elmondani, bár néha még azt sem. Tudjuk, ha nem is ért egyet velünk, de mindent megért. Néha (MINDIG!!!) furdal a lelkiismeret, mert úgy érzem, elhagytam őket, de aztán a találkozásnál kiderül, h. az a bizonyos madzag, ami összekötött bennünket, még ép, közvetít, működik, ha hosszabb is lett az idők során. Sokáig olyan emberek voltak, akikre „felnéztem”, olyan szerettem volna lenni, mint ők. Egy ideje már úgy érzem, megmaradhatok ilyennek, G. E.-nek.

Felnőttem volna?

Tárnok

Aggyisten! Tárnok: párás, de jóízű levegő, 13 C°, Függönylebbentő Szomszédasszony nem lebbentett, ráadásul szélcsend van, így aztán egy darabig nem is bújik elő a napocska. A seregélyeink szorgalmasan készülődnek a nyelvvizsgára, Motyó boldog, mert itt van V., és „végre” megszeretgeti valaki ????