Aggyisten! Megint kilökött az ágy… 5-kor. No meg Amacska. Mert hogy ki akart menni a kutyátlan udvarra, a kalandok világába. Kiengedtem, mert holnap vége a paradicsomnak, megjönnek a kutyák, és megint lakásmacska lesz belőle. Nem lesz boldog hentergés a forró betonon a nyírfák biliárdnyi magjaiban, amelyektől aztán bent, a lakásban hengergőzve szabadul meg.
Kutyátlan udvar részletei…Címke: Amacska
Békafogó
Aggyisten! Na tessék! Öt óra múlt, és már ajándékot is kaptam. Tudjátok, Amacska most élvezi a kutyátlanságot, az udvaron, kertben csatangol, sütteti a hasát. Eszembe sem jutott, hogy őnagysága mégiscsak ragadozó.
Békafogó részletei…
Híradás
Aggyisten! Tátátá titi, tátátá titi hajtogatja az örvös galamb már vagy másfél, két órája. Időnként másik ágra száll, és ha őt magát látni nem is lehet, de azt igen, ahogy a súlya alatt meghajlik az ág. Jó nagy testű jószág. Gyerekkoromból nem emlékszem rá, mert akkor még nem élt errefelé. Azt hiszem, az utóbbi évtizedekben a felmelegedés? hatására vonul egyre északabbra.
Híradás részletei…
Néha úgy érzem, hogy fölmondok neki
Aggyisten! Néha úgy érzem, hogy fölmondok neki. Csak ténfereg a lakásban, megáll az erkélyajtó előtt, és ha éppen ott eszegetnek kosztosaim, pár pillanatra megtorpan, hátán fölmered a szőr, az ajkai furcsa rebegésbe kezdenek, mintha egy vén kéjenc cuppogna az étlap tanulmányozásánál. Ha nincs pipsó, visszafogottan panaszkodni kezd. Egy darabig még beszélgetünk, kínálom, üljön a lábaimhoz, de ehhez sincs kedve. Aztán hallom, hogy a kijáratnál kérincsél, nagyon halkan (tényleg, egyáltalán tud hangosan nyávogni?!) folytatja a monológját. Talán mégis mehetnékje van, gondolom, és kikecmergek a gép mellől. Odamegyek hozzá, a hasát kínálva mórikálja magát, meggyámbászom egy kicsit (ez a kimenetel előtti „cerkli” – Fülig Jimmy után szabadon), csendben nyitom az ajtót, nehogy meghallják a kutyák, de hiába. Nem megy. „Rúgd …-be!” mondja Sz. Dehogyis rúgom. Nem is szokásom, másrészt meg olyat érezhet, amit én nem. A szagokat. Három jószágnak biztosan van, még ha én nem is érzékelem. Kikukkantok, mert keresem az ésszerű, értelmes magyarázatot. A kutyák, még a kicsi is, a folyosó másik végén őrködnek. Az ajtónyitásra persze odarohannak, ilyenkor kezdődik a szerelmeskedés. Velük, nem Amacskával. Ennek is megvan a szertartása. /De erről majd máskor. Különben is, ebben a témában Csányi, a Vilmos, már mindent elmesélt./ Ilyenkor persze a legsürgetőbb inger adhat csak neki akkora bátorságot, hogy kitörjön, és ez – úgy látszik – most nincs. Unatkozik a drágám! Kérdeztem már tőle egy párszor, nem akar-e rejtvényt fejteni vagy sakkozni tanulni, ha már ilyen okos, és ennyire nincs kedve aludni, de eddig nem mutatott hajlandóságot sem az egyikre, sem a másikra. Akkor jöhet a B variáció, lent, a műhelyen keresztül. De ahhoz sincs ingerenciája. Kezdek morcos lenni, aztán … Nekem is vannak mísz napjaim… neki is lehetnek, gondolom. De a második tessékelésre végre kimegy. Mire visszajövök a helyemre, már látom, ott billeg a kerítés 5 cm átmérőjű vascsövén, megy a kertbe. Leülök, elfoglalom magam. Aztán most, hogy itt tartok az írásban, hallom hogy lehuppan az erkély korlátjáról, leül az ajtó előtt és vár. Türelmesen, megértően. (Bezzeg ő türelmes, megértő!)
Most jön, lekuporodott a lábaimhoz, és alszik. Nem tudom, az éjjel hol kóricált; ha nem lenne nemtelenítve, azt hinném, hogy fiúk után koslat, de így?!?!
Most itt fekszik a lábamnál, elégedett képpel nézeget. ENGEM! Aztán gondosan végigtisztogatja magát, összegömbölyödik. Gömbölyű a világ, hát aludni fog.
Csak azt nem tudom, fölmondjak-e neki…