Aggyisten! Lábamnál ” A macska”. Fekszik, pontosabban rendületlenül. rezzenéstelenül alszik. Éjjel kinn vadászott, valószínű eredménytelenül, mert roppant lelkesedéssel fogadta a konzervkaját, pillanatok alatt be is falta, és most pihen. Én, mivel „csak” a helyváltoztatások gyötörnek meg, bevackoltam magam az ágyra, és nézem a zöldet. Pár napja mindegyik fa más volt: máshogy volt zöld a nyírfa, máshogy a fűz, máshogy a nyár, az ezüstnyár, máshogy a jegenyenyár, másmilyen zöldje volt az orgonának, a tűztövisnek. Most, hogy majd’ mindegyik teljesen belombosodott, már kezd elmosódni a színeik közti különbség, csak a levelek formáján, tömbjén játszadozó fény miatt lehet megkülönböztetni őket.
Ülök az ágyon, és hirtelen, nem tudom miért, belémhasít Decs. Ha már személyesen nem mehetek, itt a gugli ! Nézzük csak! 7 éves koromig éltem ott. Töredezett emlékképeim alapján nagy, szép, izgalmas. Fehérre meszelt hosszú parasztházai, a „Fő utca” elzárkózó, oldalukkal az utcának simuló épületei villannak föl bennem. Módos falu (volt), a Sárköz központja. Emlékeim szerint a középkorúak még népviseletben jártak, és a lakodalmakat nem az idegenforgalmi hivatal szervezte. A Vasút u. 226-ban laktunk utoljára. Nagynehezen megtaláltam: most az Ady E., Móricz Zs. utca sarka. Hatalmas ház, azt akkor is tudtam, de most látom csak, még a padlásának is vannak ablakai… Az első két szobát laktuk, hatalmasak voltak, befűthetetlenek; az utcára néző helyiség padlódeszkáin meg le lehetett látni a pincébe, ahol hatalmas meztelencsigák laktak. Az utcai kiskapu tetején színes üvegekből volt az ablak, a kékje( az a tintakék) még mindig kedvenc színem. Az utcánk a vasútállomásra vezetett, arra volt az iskola, Anyu oda járt esti iskolába. Gyakran ott aludtam el mellette a padban. Hazafelé mindig féltem: a plébánia ? fakerítése, bokrai, szemben a temető… Brrr!
Apu a községházán dolgozott, mellette volt az egészségház, ott lakott Magdi néni, a „Védőke”, Anyu barátnője. Az udvarán futórózsa lugas, a ház mögött hatalmas medence, a tűzoltók víztárolója. Az iskola, ahová első-másodikosként jártam, a Tabánban volt . (Újabb zárójeles : Tabán sok helyütt van; hajdan tímárok, cserzővargák lakták, itt voltak a cserzőgödreik, a műhelyeik, általában vizes, mocsaras terület volt, már csak a neve jelzi…)
De mitől, miről jutott eszembe Decs? Rendvaiék, Tumpek bácsiék, a Thúróczy gyerekek és Magdi néni, Katona Vali, Ivánka Juci ? Talán arról az orgonáról, ami itt mutogatja magát a kerítés tövében? Vagy hogy most lesz május elseje, mi meg még évekkel később is a decsi felvonulások dekorációjának krepp papírjaival festettük a tojásokat? Vagy ez a szeles, változékony tavasz hozta? Vagy a zöldek eltűnő sokfélesége? Vagy csak öregszem? Nem tudom. Nosztalgiáztam egy kicsit. Bocs…
(Lehet, hogy a hiszterikusan épülő szocializmus szelleme száműzte?) Sebaj, azért millió titkot, csodás dolgot láttam, hála Anyunak. Láttam azt a rengeteg méhecskét, a döngő darazsakat ( és egy életre megtanultam, hogy NEM szabad zavarni őket, nem rám fáj a foguk / fullánkjuk, fütyülnek rám, csak dühösek lesznek, ha kergetem őket), no és bámultam azokat a szépséges fehér, vajszínű, a sárga legszebb árnyalataiban pompázó virágpókokat, amelyek a porzók árnyékába húzódva lestek áldozataikra. Izgalmas volt látni, ahogy elejtették a néha náluk nagyobb méhecskét, apró legyet…