Aggyisten! Köszönöm, Függönylebbentő! Alakul, alakul, mint a púpos gyerek a prés alatt! Megint szelídítenek… Macskára… Változatlanul elbűvölő a mindent megismerni akarása, az intelligenciája, tapintata.
Még mindig kicsi, lehet, h. ilyen is marad? Mindenesetre most itt keringőzik körülöttem, de mivel még nem érzi magát tökéletesen otthon, a szaglászás, dörgölőzés elég sok idejét veszi igénybe. Közben meg jókat pipsózik az erkély előtt ülve. Fölmeredt szőrrel, üvegmosó farokkal, hosszan nézi a kinti világot. Naná! Ott a madáretető! időnként felszökken mellém, körbedorombol, hallgat egy kis Stinget (If on a Winter’s Night; reklám…), mert nagyon izgatja a fülhallgató; madzagja is van meg valami mocorog benne…
Hát így vagyunk Ari meg én.
És hogy is van ez az egész a választásokkal? Neem, nem politizálok, nem. A magánéletiekkel. Igaz ez a kép? Nekem nagyon tetszik, már ami a csapda jelleget illeti. Mert akár csak egy egyszerű barátságra is gondolok, óhatatlanul eszembe jut, h. mennyi láncszem kapcsolódik össze, amíg barátság lesz belőle… A szerelemben is időbe telik? Tegnap kíváncsiságból megnéztem a tévé egyik általam nem szeretett műsorának egyik szeletét. Kíváncsi voltam Vásáry Tamás párválasztására, vajh’ mennyi benne a bulvár, mennyi az igaz szerelem… Hát, h. finoman fogalmazzak, nem lettem okosabb, ahogy a Faludy Gy. – Fanny? féle szerelemnél sem.
Vajh’ mekkora a szív ott a csapda közepén? Ki volt az, aki belelépett, ki az, aki nem tud/akar szabadulni… Ó, félreértés ne essék, nem kétlem az érzéseik erősségét, őszinteségét, még csak sandaságot sem érzek mögötte. Csak úgy gondolom, ez nem egészen olyan, mint amit hétköznapi nyelven szerelemnek hívnak. Az a fellobbanó, ellenállhatatlan, mindent fölrúgni akaró és felrúgni tudó érzés, ami süketté, vakká, meggyőzhetetlenné tesz. A szerelemről nem tehetünk? Jön, mint a nátha… Vagy apránként, észrevétlenül ivódik belénk, h. aztán egyszerre föllobbanjon, legyen?
Marquez: Szerelem kolera idején…
Van ilyen?