Ronda nagy szél – aggyisten!

Aggyisten! Ronda nagy szél cibálja, rángatja a fákat. Ez most keleti szél, így nem takarítja az udvart, a süvölvény meggyfát is békén hagyja, de a madarak bizony alaposan megküzdenek vele. Van egy retró villanyoszlopunk a kertben, most fatörzsként szolgál, arra futnak fel, támaszkodnak mindenféle zöldek, és gyönyörű kék fadongók laknak benne. A harkályok meg – amíg megvolt a régi, romlásnak induló szomorúfűz –, ezt is szorgalmasan végigvizsgálták. A teteje pedig remek kilátó a madaraknak. Megfigyelőpont. Most csak kitartó manőverezéssel tudnak landolni, és ha nem csukják össze a szárnyaikat, bizony fölborítja őket a szél.

Nem szeretem a szelet. Talán azért, mert mindig szembe fúj. Telefújja az ember szemét porral, esővel, hóval, ráadásul … hideg. Kamaszkorom kabátjai – és hiúsága- miatt jó sokszor összefagyva menekültem haza. Némi tiszteletet éreztem azonban vele kapcsolatban, amikor az irodalmi színpadon Ica néni jóvoltából megismertük Shelley és Verhaeren „szeles” verseit. ( Már nem tudom, Ági barátnőm melyiket is szavalta.) Erő van a versekben, iszonyatos erő. Shelley a régit elsöprő, a változásnak helyet takarító „szálló, élő mozgalomnak” mondja, Verhaerennél is expresszív képekkel jelenik meg a minden gyengét, avultat elsöprő bátor szél. Talán az I. világháború küszöbén írta, ami valóban sok mindent elsöpört.

Hogy a tisztító hatása valós, azt később Mertztől tudtam meg. Építésznek tanult, és ő mondta, hogy a városok tervezésénél mindig figyelembe veszik az uralkodó szélirányt, így tudják a légárammal kitakaríttatni a szmogot, a port, napjainkban pedig így tudják biztonságosra tervezni-építeni ezeket a hatalmas épületeket.

Azóta felemás viszonyban vagyok a széllel. Tisztelem és félek tőle. Főleg hogy láttam a tengerparton földre simuló erdőket, hogy éreztem, milyen könnyedén, tollként dobálja a repülőt, és láttam azt a sok-sok orkánról, hurrikánról készített filmet. De tisztelem, mert vitorlákat hajt és szélkereket, mert hűsít és enyhülést hoz.

Sokféle arca van a szélnek. Meglepően cirógató tud lenni, langy esőt hozó; de hozhat fullasztó meleget, a sivatag porát is vagy az akác, a hárs illatát is. Rhodosz a szelek szigete. A déli partján, ahonnan Afrika csak karnyújtásnyira van, a tengerparti kövek nagy tojásokhoz hasonlóan görögnek, kopnak, és hallani még azt is, ahogy egymáshoz ütődnek. (Rolling stones.)..Az állandó szélben néha egészen varázsos illatokat érezni: a sivatag melegét meg valami furcsa, azonosítatlan fűszerét. Az Északi- a Balti- tenger partján hatalmas dűnéket hord partra a szél – sós az illata- és a víz, és ha jó a széljárás, meglovagolják.

Szóval ezer arca van.

Hát vigyázzatok a széllel!

Sötétben is fúj a szél, hosszú lába földig ér.

Eresz alatt kopogtat, ne hajolj ki, megfoghat!

( Itt a két vers, ha valaki…