Aggyisten! Hadd mondjam el röviden: Mohácson nőttem föl, akkor még nem volt ekkora idegenforgalmi látványosság a busójárás, mi is aktív résztvevői voltunk, nem kellett attól tartani, hogy eltapos a tömeg.
A sokacok ünnepe volt, és onnan, a sokacok által lakott városrészből, a Sokac Olvasókör környékéről indultak a busók, Hatalmas kereplőkkel, tamburazenével járták a várost. Mi, gyerekek, vihorászva kísértük őket, élveztük, ahogy időnként leállva meg-meghúzták a magukkal vitt butykost, derékon kapták az akkor még időnként népviseletben járó, az ünnep tiszteletére beöltözött menyecskéket. A busók kísérői a jankelék voltak, akiket mi ” jamkele grí, kell-e nokedli.. ” szöveggel bosszantottunk. A jankelék „ördögfiak” voltak rongyos, szedett- vedett ruhában, kikormozott arccal, ócska harisnyába tömködött szalmával/ rongyokkal püföltek bennünket, rohantak utánunk. A harisnyában még hamu, fűrészpor, néha korom, kisebb kődarab is volt, és leginkább az asszonyokat, kamaszodó lányokat vették célba. Mi persze visongva menekültünk előlük. Annak, akit nem kergettek meg, kissé ciki volt, mert azt jelentette, hogy nem nézték „nőnek”. ( Most tudtam meg, hogy: ” A busójárás ezen szereplői a városban 1890 körül élő Jankele Grün nevű zsidóról kapták a nevüket, aki zsákokból árult használt ruhát. A gyerekek csúfolódtak vele, amit ő úgy torolt meg, hogy hozzájuk vágta …”) A Széchényi térre vonultak, ott egy nagy tüzet raktak, táncoltak, ittak… Mi meg néztük őket. A zene, a fürge , táncra késztető ritmus mindenkit megmozgatott, ráadásul a kóló meglehetősen egyszerű lépésekből áll, tenyérnyi helyen is lehet táncolni, így aztán mindenki ropta… Arra, hogy lementek a Dunára, csónakba ültek, nem emlékszem.
Meg is lehet tanulni!
( Hadd dicsekedjek: az Eperjesi Matyi bácsi vezette sokac köri gyermekzenekarnak jó darabig én is tagja voltam… )
Csak ezt akartam hirtelenjében elmondani…
Galéria
Vagy inkább pacsirta? ) Későn fekszem, reggel pedig korán, magamtól ébredek. Néha nagyon is korán. Ez akkor volt ? zavaró, amikor nem otthon aludtam. Ha csöndben ki lehetett osonni a többiek mellől, akkor semmi gond, kiosontam, lefőztem a kávét/ teát, összefogdostam az ébredező legyeket. Az volt a kínosabb, ha nem tudtam kimenni, mert akkor csak feküdtem, és hallgattam a szuszogást, forgolódást. Vártam. Vártam, hogy más is fölébredjen, hogy elkezdődjön a nap. Elég kínos reggelek voltak.
